A 6. nap krónikája

2013.06.05 17:45

2013. június 5.

Délelőtt: Szabadfoglalkozás keretében az osztály egy része bazározott, vásárolgatott a helyi árusoknál, az osztály három betege, Kamilla, Ákos és Maci a gyermekorvosnál ült Eszter néni és Gyárfás bácsi kíséretében. Mások előrelátóan pakoltak, a megmaradt időt pedig szórakozással, énekléssel, tánccal töltötték el.

Délután: Korondi sétára indultunk két lovas szekérrel. Elsőként a Knop Vencel Aragonit Múzeumba látogattunk el, ahol megcsodálhattuk a székely drágakövekből készült dísztárgyakat. Felkaptattunk a Csiga-dombra, ahol az aragonit képződését is nyomon követhettük, belenyújthattuk ujjainkat a sós forrásba, láthattuk a fekete gyógyiszapot. Majd felmásztunk a kilátóra és szétnéztünk a tájon: láttuk a Firtos-hegyet, a Sószorost, Atyha falut. Árcsói borvizet kóstoltunk, amely magnéziumban, kálciumban gazdag ásványvíz. Ilyés Vésztői Mihály fazekas műhelyében jártunk, ahol a különböző edények, bögrék készítésének folyamatát csodáltuk meg, pár szuvenírt is begyűjthettünk. Végül, de nem utolsó sorban Zoli bácsi taplász műhelyében ismerkedtünk e ritka mesterség fortélyaival. A felesége bemutatta a taplóból készült remekműveket: táskák, terítők, sapkák. Sétánkon szekérrel körbejártuk a falut, láttunk sok szép székely kaput, beletekinthettünk a korondiak mindennapjaiba.

Este: Műveltségi vetélkedő a héten látott, hallott, tapasztalt ismeretekből. A főnyeremény a házigazdánk, Bíró Lajos bácsi által felajánlott három korondi váza volt. A verseny győztesei Molnár Kamilla, Szegedi Eszter, Dombi Máté és Szabó Judit lettek.

Készítette: Konyári Ildikó, Marmoly Emese, Gyürky Panka és Szegedi Eszti