Kiállítás a kirándulásról

2013.07.10 10:24

2013. június 9-én az osztályunk hazatért a csodálatos Erdélyből. Másnap már be kellett menni az iskolába hogy egy beszámolóban elmeséljük, mit éltünk át az elmúlt napokban. Voltak akik hamar befejezték ezt, ők illusztrálták élményeiket, vagy az álltalunk meglátogatott települések nevezetességeit. Ezekből az anyagokból és a képekből, amiket Szabóné Túri Judit néni készített, kiállítást készítettünk 2013. június 14-én. Rajztanáraink segítségével ízlésesen elrendeztünk mindent, amit aztán szüleink, hozzátartozóink és barátaink este a megnyitón megtekinthettek. A kiránduláson Orbán Ákos jelentős mennyiségű videót gyűjtött össze, ebből filmet vágott, amit szintén bemutattunk egy prezentáció mellett.

2013. június 17-én, az utolsó tanítási napon a két alattunk járó osztály betömörült az egyébként tágas énektermünkbe, hogy megtekintse beszámolónkat Erdélyről. Ez nem csak azért volt fontos, mert érdekelte őket, hanem mert jövőre ők is esélyesek lehetnek egy ilyen  kirándulás megnyerésére. Az előadás után az egyik osztály egy játékos vetélkedőn vett részt, melyen minden jó válasz cukorkát ért, a másik ez idő alatt osztálytársaink vezetésével körbejárta a kiállítás képeit. Mikor a kérdések elfogytak, a két osztály helyett cserélt. Sok cukor szétosztódott, de egy pár maradt nekünk is.

Sajnos ez volt az utolsó program, ami ehhez a pályázathoz kapcsolódott. Nagyon szomorkodtunk is amiatt, hogy ez az izgalmas kaland lezáródik. Jövőre nem nevezhetünk, de két év múlva, 9.-ben újra szerencsét próbálunk majd és nagyon reméljük, hogy újra utazhatunk majd a Határtalanul program keretében.